Hdh kekritai o filoyucoz*

– Tudom, hogy megcsalsz.
– Tessék?
– Tudod te, miről beszélek.
– Nem tudom.
– De csinálod.
– Mit?
– Azt, amiről nem tudod, hogy csinálod.
– Uramisten! Mit kéne csinálnom?
– Tudod te azt.
– Nem tudom.
– De azt tudod, hogy nem csinálod.
– Mit?
– Azt, hogy nem kéne csinálnod, amit csinálsz anélkül, hogy tudnád.
– Te jó ég! De hát nem tudom nem csinálni, amit csinálok.
– Ha nem tudsz róla, hogy csinálod, nem tudod, hogy csinálhatod-e vagy sem.
– De hát hogyan csinálhatom azt, amit csinálok, ha egyszer nem tudok róla; akkor azt sem tudhatom, hogy tudom-e nem csinálni.
– Éppen azért csinálod, mert mások akarják, csak erről nem tudsz.
– De hát szabad ember vagyok, nem másoknak engedelmeskedem.
– Se szabad nem vagy, se rab.
– Te jó ég!
– Te nem is vagy, csak mások vannak benned.
– Nadia!
– Elég volt.
– Nadia, én most is szeretlek.
– Sosem szerettél se engem, se másokat, mindenkiben magadat szeretted.
– Nadia, most is szeretlek.
– Hallgass! Csak az szerethet, aki van; aki már nincs, az nem szerethet.
– De te sosem szerettél engem.
– Szerettelek volna, ha olyan lettél volna, aki nem követeli, hogy szeressék.
– Dehát én szenvedtem és most is szenvedek. Nem szánsz?
– De, szánni szánlak, mert úgy fogsz szenvedni, ahogy soha nem szenvedtél, és nyomorultabb leszel, mint valaha, és sokan, de sokan fognak majd szánni – de szeretni…
– Nadia, te egyáltalán nem szánsz engem.
– De, szánlak, mert a szánalom kijár az olyan nyomorultnak, aki nem szeret és akit nem szerethetnek.
– Ó, igenis tudnám szeretni, aki engem szeret – oly nagy szükségem van rá!
– Szegény Carlo! Sosem fogsz tudni szeretni, mert senki sem szerethet, aki csak a szerelmet szereti, melyre szüksége van – hiszen ha szüksége van rá, az azt jelenti, hogy nincs szerelme. Neked semmid sincs és semmit sem adhatsz, de mindig követelni fogsz és egyre nyomorultabb leszel – nem vagy és nem szerethetsz, de szerelmet követelsz, hogy azzal áltathasd magad, mintha volnál valaki. De senki sem szerethet valakit, aki nincs.
– Nadia, én felkötöm magam!
– Miért?
– Akkor talán olyan valakinek tartanál, aki él, s mint élőt, szeretnél.
– Szegény Carlo! Minden hiábavaló, amit egy hiábavaló ember szükségből tesz, nem pedig szerelemből: Élj és szenvedj! Isten áldjon!

Székely Éva fordítása

* Már eldőlt, hogy ki a gyáva (ógörög)
 
 

Eredetileg megjelent az alábbi kötetben:
A bomba: huszadik századi novellák olaszul és magyarul. Bp. Ponte Alapítvány, 1992.