Ernst Jünger (1895–1998) irodalmi munkássága – valószínűleg politikai előítéletekből kifolyólag – szinte teljesen ismeretlen Magyarországon. 1970-ben a kolozsvári Utunk néhány, akár jelentéktelennek is mondható részletet tett közzé hatkötetes naplójából. E töredékek kevéssé jellemzőek a német íróra, noha megfigyelhető például, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az élet úgynevezett apró dolgai szemlélésének (személyek, tulajdonságaik, velük kapcsolatos anekdoták, tárgyak). Jünger mindenből filozófiai következtetésekre képes jutni, anélkül, hogy az irodalom formai követelményeit átlépné. Sokkal jobb, jellemzőbb választásnak tekinthető a „Pacifizmus” című esszé közlése, hosszú idő után, 1996-ban a Pannon Frontban, habár a fordítás szépirodalmi szempontból kívánni valókat hagy maga után. A 2000 című folyóiratban magyarul megjelent Die Totale Mobilmachung az író egyik legismertebb elméleti szövege, a gondolkozási és irodalmi igény szép egysége. Jünger világnézetileg és politikailag elkötelezett szerző, főként a 30-as évekig, de soha nem didaktikus, amint azt nemcsak „A totális mozgósítás”, hanem a „Pacifizmus” is mutatja. 2002-ben, a Nagyvilágban megjelent az Auf dem Marmorklippen részlete, amely végre regényírói zsenialitására is rávilágít.

Stílusáról, nyelvezetéről világszerte tanulmányok tucatjait írták. Mindenekelőtt képalkotó készségére figyelhetünk fel, azokra a képekre, amelyeket felvillant, függetlenül attól, mennyire képezik fontos részét a cselekménynek. Ezek a képek nehezen beskatulyázhatók; ha igaz is, hogy előszeretettel alkalmaz természeti víziókat, táj-, növény- és állatképeket, úgy komponálja meg, olyan összefüggésekben mutatja ezeket, aminek révén még elementárisabbak vagy majdnem minden materiális vonatkozásukat elvesztették, áttetszők és természeten túliak. Jünger képei a szó legszorosabb értelmében varázslatosak. Micsoda látomás a Márványszirteken magyarul megjelent részletének második szakaszában a madárnak öltözött gólyacsőrös emberek vagy később a földön napsugár formába rendeződött aranyló lándzsás viperák képe, nem beszélve a kis Erio alakjáról, amint kék, aranyszegélyű bársonykabátkájában ágaskodó mérges kígyók között tipeg és fakanállal fejükre ütve fegyelmezi őket, anélkül, hogy megmarnák! Olyan képek ezek, amelyek arra tanítanak bennünket, hogy az élet varázslat. Álom és varázslat. Jünger valóban a „mágikus realizmus” képviselője – egy különböző évszázadokon átívelő, különböző szerzőket összekötő áramlaté. Sajnos e meghatározást mostanában túl sok mindenkire alkalmazzák.

Az író mély, intenzív és érvényes gondolatisága, nem-didaktikus filozófikus jellege, gyönyörű nyelvezete és hihetetlen képteremtő ereje mellett arra az ember- és cselekményábrázolásra kívánjuk itt felhívni a figyelmet, amely szintén „mágikus realizmusának” része. A mágikus atmoszférájú világot, amely „A márványszirteken”-részletben majdnem édeni, ezüstkori formában jelentkezik, nem csak a képek elementáris vagy szimbolikus ereje teszik mágikussá. Jüngernek nem kell árnyakról, a föld szellemeiről, harcról, titkos társaságokról, ősidők óta a sziklák között élő kígyóról vagy egy gyermekről írnia, akit az erdőben sétálva mindig katicabogár-felhő vesz körül, ahhoz, hogy világa mágikus és varázslatos legyen. Amikor a természeti világról vagy bizonyos emberekről ír, amikor a könyveket „bőrbe vagy pergamenbe öltöztetett néma rabszolgáknak” nevezi, az ember ugyanazt a mágikus atmoszférát tapasztalhatja. „A márványszirteken” első szakaszában a természet történései, a falusi emberek cselekedetei, természettel való kapcsolatuk, mindennapi életük, őszi mulatságaik – csakúgy, mint később a két főhős élete – mintha maguk is egy nagy mágia részeit képeznék, egy ősi, titkos, neve nincs varázslást és vallást gyakorolva, amelynek közönségesnek tűnő tevékenységek a titkos rítusai. Itt nem az „élet” vallásáról van szó, mint egyesek gondolnák, hanem pontosan az élet másfajta megéléséről, az élet átalakításáról. Egy kozmikus ceremóniáról, amely az egyetlen ember körül, az ő örömére, egyedül az ő rátekintésében folyik.

Ezzel szemben a Márványszirteken kapcsán a legtöbbeket az izgatja, hogy a főerdész és a mauretániaiak alakjában Jünger Hitlert és a német nemzetiszocialistákat ábrázolta-e 1939-ben. A kérdés a fentiekhez képest lényegtelen, és az író gondolkozásmódját ismerve lehetetlen felvetés, hogy egyetlen történelmi személy és irányzat alapján rajzolta volna meg e szereplőket. Sokkal inkább további főművei – In Stahlgewittern, Der Kampf als inneres Erlebnis, Feuer und Blut –, de legalábbis részleteik magyar nyelvű kiadásával kellene foglalkozni.