Ivan Aguéli

«Monoteista tájkép»

„Aki a harmóniát kizárólag csak külső dolgokban bírja, bálványimádó, és olyan természettel rendelkezik, amely csak ilyen vagy olyan környezetben tudja önmagát érvényre juttatni, s életét külső körülmények determinálják. Azonban akiben a centrum gravitatis teljességgel önmagán belül van, az bármilyen külső körülményben megleli a morális támogatást, mivel minden mindenben jelen van. Minél spirituálisabb az ember, annál kevésbé függ az anyagtól.”

„A monoteizmus azok vallása, akik megvetik a bálványimádást, és akiknek megadatott a koncentrációban való összeszedettség képessége.”

Abdul-Hádí

Még nem tudom, miért, de Krisztus azt a gondolatot sugalmazza számomra az antropomorf képességről, vagyis arról, hogy emberi formát kell adni eszméknek és érzéseknek, hogy képesség ez, amely feltehetően intenzív és harmonikus szeretet eredménye, amely a lélek legbelső mélysége által válik ismertté, hogy a művész és a teremtő képessége ez, amely kapcsolatban áll az esztétikai érzékkel. Az ember, aki meghitt kapcsolatban van környezetével és a tájjal, hogy úgy mondjam annak antropomorfizálója, s Krisztus tere az ég.

–O–

El kell ismerned, egy tájkép vissza tud adni egy lelkiállapotot. A monoteista tájkép nagyon napfényes, átható nap világítja meg, olyan fény, amely van annyira erős, hogy általa a levegőperspektíva el tudja nyomni a vonalperspektívát, és ezáltal a szellem uralja az anyagot. Látod, ez olyan megfigyelés, amit sokan megerősítettek azok közül, akik a trópusokon éltek: amikor a nap nagyon magasan van és fénye erőteljes, az ég pedig felhőtlen, a lointain növekedni látszik, az ég hatalmas, de az előtér mintha tompított lenne, és ezt a fény ragyogása okozza. A mi rettenetes északi tájainkon mindez fordítva van. A horizont kisebbedik, összehúzza magát, az előtérben lévő tárgyak pedig mérhetetlen arányokat vesznek fel és egyre nagyobbak lesznek. Számomra a nap helyzetének a tájban vallásos jelentősége van. Látod, ezért szeretem a monoteizmust és az arab szellemet.

Ha a tájkép a lélek tükre, akkor az ég és a lointain a magas és intim princípiumoknak felel meg, az előtér pedig az alacsonyabb princípiumoknak. – Amikor az ember utazik, az eget állandóan mozdulatlannak látja, míg a föld megállás nélkül változik, a legközelebbi minden pillanatban, a második lassabban, a távoli pedig szinte semmit. – Ki tudna morális elégedettséget találni, a belső egyensúly «sine qua non»-ját, hogy úgy mondjam saját centrum gravitatisát az előtérben lévő tárgyakban? Egy rövidlátó tehetség, akinek hajlam a van a bálványimádásra és az olcsó szórakozásra, és aki egyik hibából a másikba esik, s aki amikor bálványa összetört – amire előbb-utóbb sor kerül –, azonnal a földre zuhan. Törjük hát össze bálványainkat mielőtt a bukásunkat okoznák.

Az én vallásom röviden a következő. Perspektivikus logika, valamint egy «kulcsszimbólum» alkalmazása. – Mégegyszer fel akarom használni az alkalmat, hogy megmutassam neked ennek az anti-latinogermán és barbár logikának az univerzalitását. Levegőég, lelkiállapot, utazási vágy, igény az emelkedettségre és a megnemesítésre, az egzotikus kedvelése, másik oldalon a sóvárgás gyönyörű gesztusa valami után. – De jegyezd meg jól, erre én semmilyen szempontból nem vagyok büszke. Mindezt úgy tekintem, mint gesztust, szimbólumot, szimptómát. Ellenkezőleg, azt hiszem, hogy eszközöket hordozunk magunkban üdvözülésünkhöz, és más dolgok helyett éppen ezeket kell igénybe vennünk. Ez Krisztus legnemesebb doktrínája. Nálam az exotikum kedvelése és az utazás igénye teljesen más forrásokból, nihilizmusomból – ebben az esetben = a primitív iránti vonzalmamból –, és hazámmal, fajtámmal, természetes nyelvemmel és neveltetésemmel szembeni utálatomból ered, és minden iránti gyűlöletemből, ami fiatalkoromra és múltbeli életem szörnyűségeire emlékeztet. – Mindez tehát nagyon személyes dolog.

–O–

Egy spontán látomásból indultam ki, amelyben az ún. motívum transzcendentális módon deformálódott. Hamarosan felfedeztem – félretéve mindennemű érzelmességet, irodalmiságot és más profán látási szokásokat s oda nem tartozó, káros látásmódokat – a «személyes napot», vagyis azt a napot, amelyet a mi Atyánk csak nekem teremtett. Ezután már csak a természet «hieratizmusát» és az élő mozdulatlanságot kerestem.

Az ember idáig azt hitte, hogy hieratizmus és fényarchitektúra csak a termékeny Afrikában és a legdélibb Ázsiában, valamint néhány helyen Délnyugat-Európában volt. Ez igaz ugyan, de hozzá kell tennünk, hogy majdnem az egész Gotland szigeten is vadul tenyészik. Nem a festő dolga kikutatni magát a jelenséget, én csak észlelem. Gotland átláthatatlan árnyékai miatt ugyan északi föld, de elegáns kietlenségével és nappali fényének uralkodó erejével e táj összehasonlítható azzal, amit az ember sok száz kilométerre a Földközi-tenger déli partjaitól délre talál. Talán nem olyan gazdag, mint a Földközi-tenger, ami sokkal nagyobb. A vonalak egyszerűsége oly váratlan és sokatmondó pauzákat hoz létre, amelyek ritmikus intenzitása szinte elviselhetetlen. Néhány gotlandi sziklában több a harmónia ismerete, mint amit egész Görögország összehordott.

Egyedül Afrikában, Dél-Indiában és Gotlandon tudtam a horizontot úgy látni, mint egy hatalmas szemet, amely tekintetével mindenhová követ, mindig más kifejezést mutatva.

Szelényi Lajos fordításai
Forrás: Tradíció évkönyv, 2004